Az én és az énkörnyezet mellett az IPP alapkoncepciójának fontos részei a kognitív sémák, ezért a megközelítésünk különösen jól alkalmazható a gondolkodás, és azon belül is a problémamegoldás folyamatának leírására. Ugyanis a kognitív sémák nemcsak a gondolkodás építőkövei, hanem többek annál: a gondolkodás főszereplői. A gondolkodás nem más, mint a sémák manipulálása. Ezt ilyen kategorikusan ki merjük jelenteni? Túlzó leegyszerűsítésnek tűnik ahhoz képest, hogy a pszichológia tudománya a gondolkodás mennyire sok aspektusát vizsgálja (pl. emlékezet, intelligencia, kreativitás stb.). Pedig, ha jobban megfigyeljük, tekinthetünk úgy
Anélkül, hogy részletesebben belemennénk a kognitív sémák manipulálásának mikéntjébe, fókuszáljunk inkább a problémamegoldásra!
Az IPP minden problémát két vagy több, egymással össze nem férő séma meglétére vezet vissza. Mivel nincs egy „felsőbb hatalom” vagy döntőbíró, aki eldöntené, hogy ezek közül a sémák közül melyik modellezi jól a külvilágot és melyik hibásan, mindkettő használatától eltekint a személy, amíg nem tudja feloldani az ellentmondást.
Természetesen a világ nem csak problémákból áll, így az esetek túlnyomó többségében nem ez játszódik le, hanem:
1. egy külvilágban található tárgyat egy kognitív séma tökéletesen leképez és produkálja azt a választ, amire szükség van (pl. étkezés közben zöld szilvát találunk a gyümölcsök között: félretesszük és elhalasztjuk az elfogyasztását addig, amíg megérik);
2. a tárgy két szempontját bár két séma képezi le, azok egymással összeférő eredményeket produkálnak (pl. egy személy nemét szeretnénk megállapítani: egyrészt látjuk, hogy szoknyában van, másrészt látjuk, hogy hosszú a haja. A „szoknya” és a „hosszú haj” sémák azonos nemet sugallnak, így nyugodt szívvel jelentjük ki, hogy a személy nőnemű. Most a példa kedvéért eltekintettünk a skót szoknyát viselő rocker férfiaktól és egyéb, ritkább együttállásoktól).
Mi történik ilyenkor?
1. Ha egy séma jelenti a megoldást, akkor az megfelelően leképezi a valóságot, így nincs más hátra, csak használni kell. Azaz nincs probléma.
2. Ha két egymáshoz illeszkedő séma szükséges a valóság leírásához, akkor azok gyorsan összekapcsolódnak és újfent csak a használat marad hátra. Azaz itt sincs probléma.
A problémamegoldás folyamatára tekinthetünk úgy, hogy a két össze nem illő sémából álló énkörnyezet az én rovására folytonosan növekszik. Az énkörnyezet növekedése abban áll, hogy egyre alaposabban ismerjük meg a két sémát azáltal, hogy az őket alkotó alacsonyabb szintű sémák is aktiválódnak. Közben megpróbáljuk az alkatrészeket elkülöníteni és más sorrendben egymáshoz illeszteni. Ebből a folyamatleírásból több dolog is következik. Azaz a problémamegoldás folyamata akkor hatékony:
Vizsgáljuk meg a második és harmadik következményt külön-külön!
Ahhoz, hogy megfelelő alkatrészeire bontsunk egy magasabb szintű sémát, helyesen kell azonosítanunk az alkotórészeit. Hasonlatos ez egy csirke feldarabolásához: ha nem ismerjük a csirke felépítését és elkezdjük össze-vissza vágni, használhatatlan húscafatokhoz jutunk. Ha az anatómiát szem előtt tartva használjuk késünket, akkor tevékenységünk eredményeként külön fog állni a comb, a mell, a szárny stb.